A világ újonnan létesített energiatermelésének kétharmada már megújuló

A 2016-os év jelentős fordulatot hozott a megújuló energia ágazat számára. Leginkább a napenergia termelési kapacitás tudott bővülni. A történelem során először történt meg ez, a világszerte létesített új energiateljesítmény kétharmadát tették ki a megújulók.

Bár a fosszilis tüzelőanyagok továbbra is dominálnak a teljes energiatermelés tekintetében, ez mégis egy komoly jelzést ad az termelõk hozzáállásáról.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) megújuló energiapiaci elemzése 2016-ban a napenergia termelést jelölte meg a leginkább növekedő szektornak. Valójában a napenergia termelés tavaly 50 százalékkal emelkedett, meghaladva bármely más tüzelőanyagot.

Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója új korszak eljöveteleként aposztrofálta az adatokat, és a napelemek drasztikus árcsökkenésével a terület további jelentős bővülését irányozta elő. Kína – mint szinte mindenben – itt is élen jár. Az összes újonnan létesült napenergia kapacitás 50%-a itt jött létre. Kína, India és az Egyesült Államok a vezetői a megújuló energia iparágnak.

Összesen 165 gigawattnyi megújuló energia kapacitás keletkezett 2016-ban, és az ágazat 2022-re további 43%-kal bővülhet az IEA szerint.

Általánosságban a megújuló energia 2050-re körülbelül 1000 gigawattra növekedhet a jelentés szerint, ami a globális szénerőművi kapacitás felének felel meg. A szénerőművek kapacitása 80 év alatt alakult ki, a megújuló energia viszont egy-két évtized alatt képes lesz ehhez mérhető kapacitásra. A költség a legfontosabb tényező, és az IEA arra számít, hogy a következő három évben a napból származó energia költségei a felére csökkenhetnek.

Mindemellett a megújuló energiaforrások valószínűleg nem képesek megtermelni minden kilowattórát, amire a világnak szüksége van, tehát jó ideig még fogunk „füstölni is”, illetve az atomenergiát sem fogjuk elfelejteni még.

Fontos tudnunk, hogy a megújuló energiaforrások köre nem csak a nap- és szélenergiára korlátozódik. Minden olyan energiaforrás ebbe a körbe tartozik, amely folyamatosan rendelkezésünkre áll, vagy jelentősebb emberi beavatkozás nélkül legfeljebb néhány éven belül újratermelődik.

A megújuló energiaforrások jelentősége, hogy használatuk nem rombolja a környezetet, ugyanakkor nem is fogják vissza az emberiség fejlődési lehetőségeit, így támogatva a fenntartható fejlődést. A nem megújuló energiaforrásokkal (kőszén, kőolaj, földgáz stb.) ellentétben, nem okoznak olyan halmozódó káros hatásokat mint az üvegházhatás, a levegőszennyezés, vagy a vízszennyezés. A fosszilis tüzelőanyagoktól való elhatárolódás különösen fontos a globális felmelegedés megállítása és a közelgő olajhozam-csúcs fenyegetése miatt.

A legfontosabb, napjainkban legtöbbet alkalmazott megújuló energiaforrások:

  • Napenergia (napelem, napkollektor)
  • Vízenergia (árapály-energia, hullám energia)
  • Szélenergia
  • Geotermikus energia
  • Biomassza, bioetanol, biodiesel

Az elektromobilitás mellett a megújuló energia is teret kap október 26-i rendezvényünkön. Egyrészt lesz a helyszínen napenergia területén működő kiálltónk, akit kérdezhetsz, másrészt az est egyik meglepetés vendégelőadója lesz egy kanadai, megújuló energiatermelés szervezésével foglalkozó vállalat vezérigazgatója is.

Várunk tehát Téged is VIP Ügyfélklubunkon, amennyiben érdekelnek az új technológiák, amelyek át fogják rendezni világunkat, és amely változásokból Te is tudsz profitálni. Nézd meg a részleteket az ide, vagy az alábbi képre kattintva megjelenő oldalon >>>

Összegzés
A világ újonnan létesített energiatermelésének kétharmada már megújuló
Bejegyzés címe
A világ újonnan létesített energiatermelésének kétharmada már megújuló
Rövid leírás
A 2016-as év jelentős fordulatot hozott a megújuló energia ágazat számára. Leginkább a napenergia termelési kapacitás tudott bővülni. A történelem során először történt meg ez, a világszerte létesített új energiateljesítmény kétharmadát tették ki a megújulók.
Közzétette
HozamInfo
2017-11-29T10:44:40+01:002017 október 13.|Tags: , |1 Comment

One Comment

  1. […] Az elmúlt hónapban minden, jelentős ökológiai lábnyomot produkáló globális fórum megállapodott abban, hogy abba kell hagynunk – de legalább is jelentősen csökkentenünk kell a káros anyagok kibocsátását. A megújuló energiaforrásokat a legtöbb meghatározó politikai személyiség nélkülözhetetlennek tartja. Ma pedig már a megújulók gazdasági szempontból is kívánatosabbak. Nem véletlen, hogy lassan két éve már az újonnan létesülő erőművi kapacitások kétharmada megújuló energiát használ (írtunk erről itt >>>). […]

Leave A Comment