A világon legtöbb tapasztalatot szerzett taxisofőr ma már bárki rendelkezésére áll Phoenix-ben (USA), hogy elvigye úticéljára. Ami a különlegességét adja ennek a dolognak az, hogy nem emberről van szó.
A Google 2009 óta fejleszti az önvezető autózást. Önálló projektcéget is létrehozott erre, a Waymo-t. Az elmúlt években 10millió mérföldnyi vezetési tapasztalat összegződött a technológiában, ezért nevezik a világ legtapasztaltabb sofőrjének.
A sok-sok tapasztalat eljuttatta a céget oda, hogy immár élesben is elindította a taxi szolgáltatást, Waymo One néven. Ennek lényege, hogy az Uber-éhez hasonló applikációban regisztrálva, bármikor kérhetünk egy autót ezen keresztül. Rögtön megkapjuk az információkat arról, hogy mikor várható az autó, mikorra fogunk vele a célállomáshoz érni, és mindez mennyibe fog kerülni.
Az első fázisban a vezetőülésben tartózkodik majd egy ember is, de a Waymo elmondása szerint erre leginkább az utasok megnyugtatása végett van szükség, a technológia teljes önvezetésre alkalmas.
Waymo az egyik legnagyobb szereplője az önvezető autó iparnak, ezért az új szolgáltatás elindítása óriási előrelépést jelent az egész ágazatra nézve. Bár a szolgáltatás jelenleg csak egy régióra korlátozódik, a Waymo One rámutat arra, hogy mi jöhet: egy olyan jövő, amelyben az utak biztonságosabbak lehetnek a tapasztalt, nem emberi vezetők révén.
Amennyiben Te is szeretnél profitálni az elektromos és önvezető autózás elterjedéséből és a fentiekhez hasonló vállalati fejlesztésekből, szeretettel látunk egy mindenfajta kötelezettségektől és díjaktól mentes konzultációra hozzánk, az alábbi űrlapon:
[include file=script/avk.txt] |

Leave A Comment