by admin
Share
by admin
Share
Már-már közhely, hogy az egyetlen állandó dolog a világon: a változás. Erre figyelmeztetett az elmúlt néhány év is, ha figyeltük a gazdaság alakulását. Korábban alapvető tétel volt, hogy ha összeállítottunk magunknak (vagy valaki más összeállított nekünk) egy portfóliót, legalább 10 éves távlatban szinte bizonyosan szép hozamokat értünk el.
Sokan próbálják elhitetni velünk, hogy a néhány hetes képzés után képesek leszünk meghozni befektetéseinknél a megfelelő döntéseket. A rossz hír az, hogy ez koránt sem olyan egyszerű. Ha megnézzük a világgazdaság elmúlt évekbeli földrajzi teljesítmény-eloszlását, meg fogunk lepődni annak tarkaságán:

Na de akkor talán az egyes iparágak. Azok talán támpontot adhatnak, hiszen mindig vannak húzóágazatok. Valóban vannak ilyenek, de ilyen felosztásban sincs egyszerű helyzetünk. Nézzük az ábrát:

Ráadásul mindez éven belül is igaz, tehát ha havi bontásban nézzük, akkor is ilyen tarka képet kapunk. Nincs tehát egyetlen olyan régió vagy egyetlen olyan iparág sem, amelyet „tuti tipp”-nek lehetne venni.
Korábban elképzelhetetlen volt az olyan hektikus árfolyammozgás (volatilitás), mint manapság. Ennek az a következménye, hogy bizony igencsak veszíthetünk megtakarításaink, befektetéseink értékéből. Egy esetleges 40%-os árfolyamveszteséget ugyanis 66% hozammal tudunk csak „visszahozni”. Minél nagyobb a veszteség, annál extrémebb hozammal tudjuk csak behozni azt. 2008-ban például volt jó néhány olyan befektetés, amely akár 90%-ot is veszíthetett az értékéből, ahol már elképesztő, 900%-os későbbi hozammal tudja csak magát bárki is feltornászni.

Aktív vagyonkezelés
A hozamok elérése és a veszteségek elkerülése (!) alap esetben a jól ismert pénzintézetek (bankok, biztosítók, pénztárak) feladata lenne. Sajnos azonban a tapasztalatok szerint egyrészt ezt nem igazán végzik sikeresen, másrészt ha sikeresen is végzik, a hozamok nem igazán kerülnek megosztásra velünk, a veszteség persze annál inkább. Ráadásul a legtöbb esetben csupán passzív vagyonkezelést végeznek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy lekövetik a piaci indexeket, és megtakarításaink, befektetésünk értéke a gazdaság mindenkori állapotához tapad, vagy akár az alá kerül.
Az aktív vagyonkezelés lényege, hogy…
- Jóval alacsonyabb költséggel bír, mint az ismert pénzintézeteknél megszokott
- A hozamok nagyobb része az ügyfeleknél marad
- A folyamatos portfólióátrendezés következtében a piaci indexeket jóval felülteljesíti
Alább egy aktív vagyonkezelés alatt álló portfólió teljesítményét mutatja, összehasonlítva az MSCI világindex-szel:

Látszik, hogy egy aktív vagyonkezelés alatt álló portfólió sem tudja magát függetleníteni a piac hektikus mozgásaitól, viszont extrém esetben minimalizálni tudja a veszteséget, és jelentősen a világindexek fölött tud teljesíteni. Mindezt pedig a megszokott pénzintézeti költségek töredékének költségén.
Mindezek miatt kiemelt jelentősége van az aktív vagyonkezelésnek minden vagyonépítéssel, vagyonmenekítéssel kapcsolatos tervünk készítésekor.
A HozamInfó 2012. januárban újra induló klubest sorozata is foglalkozik az aktív vagyonkezeléssel. A január 25-i rendezvény egyik előadása kifejezetten erről szól majd.
STAY IN THE LOOP
Subscribe to our free newsletter.
Leave A Comment
- korábbi kibocsátású – magasabb hozamú – magyar államkötvényekben,
- egyéb, fejlődő piacnak számító más állam kötvényeiben,
- neves német vállalkozások kötvényeiben,
- más nyugat-európai, vagy tengerentúli, nagy piaci hatású vállalkozás kötvényeiben,
- ugyanazon banknak (mint ahol betétjét elhelyezné) a banki kamat többszörösét fizető kötvényeiben?

A „jó munkához idő kell” mondás, mint minden népi bölcsesség, alapvetően megfogja a lényeget. Ellenben van egy másik bölcsesség: „az éremnek mindig két oldala van”, és ez bizony ebben az esetben is igaz, hiszen könnyen a döntésképtelenség csapdájába kerülhetünk, ha fölöslegesen járunk körbe ezerszer egy témát.
A helyzet az, hogy pénzügyek, befektetések, vagyongyarapítás terén nem elsősorban az első lépés megtételéhez kell sokat gondolkodnunk, munkálkodnunk. Persze könnyebbnek tűnik nem változtatni semmin, és esténként nézni a Barátok közt-et a TV-ben, ráadásul ha nem változtatunk semmit, egyéb komfortzónánkból sem kell kitörnünk, nem kell új dolgokat megtanulnunk.
Pedig valójában csupán arról kell döntenünk, hogy maradunk-e a lassan már megszokott, béka feneke alatti bankbetétes kamatkörnyezetben, vagy megelégszünk-e a jelenleg kibocsátásra kerülő államkötvények hozamaival. És itt nem „hitkérdésről” van szó. Nem kell elhinnünk, hogy igenis különösebb erőfeszítés nélkül, gyakorlatilag a bankbetétekhez hasonló, vagy akár nagyobb (!) biztonság mellett a bankbetétek kamatszintjének háromszorosát vagy akár még nagyobb nettó hozamot is el lehet érni. Nem hinnünk kell benne, mert ez tény. Minden megbízónk tisztában van ezzel, hiszen folyamatosan bizonyítjuk nekik, sőt saját maguk tapasztalják.
A valódi munka akkor kezdődik, amikor a fenti – rövid átgondolást igénylő – döntés ténylegesen megszületik valakiben. Tehát nem csak sopánkodunk, hogy „de szép is volna”, hanem elindulunk. Ennek a munkának a terhe viszont leginkább már ránk -MiFID II irányelvek alapján dolgozó – tőkepiaci tanácsadókra hárul, hiszen mi szállítjuk futószalagon a megbízó céljainak eléréséhez szükséges megoldásokat.
A jó hír az, hogy folyamatosan „érkeznek vonatok”, amelyekre fel lehet szállni, „osztjuk rá a jegyeket”. Természetesen nem kényszerítünk senkit, így sokan nem szállnak fel, csak a „képeslapokat”, azaz megbízóink sikeres befektetéséről szóló beszámolóinkat kapják, hogy bizony erről a néhány hónap alatt termelődött néhány százalék – jobb esetben akár 10-15% – hozamról maradtak le.
Az idő tényező
Egy-egy épp érkező vonatra felszállni bármikor lehet, csak kérdés, hogy mire rászánjuk magunkat a döntésre, addig hány vonatot hagyunk elmenni magunk mellett. A kamatok – hozamok világában pedig az idő nagy úr. Egyáltalán nem mindegy, hogy például a megörökölt 50-100ezer, vagy akár csak megtakarított 10ezer Eurónk mondjuk 10 éves távlatban átlag nettó 2,4% vagy nettó 8% hozamot produkál. Nézzük meg a különbséget kerek 100ezer Eurónál:

A 26-27ezer és a 115ezer Euró, mint hozam közt igen tetemes a különbség, pedig ugyanarról az örökségről, megtakarításról beszélünk.
Na de a biztonság…
Igen ám, mondhatja bárki, de a bankban biztonságban van a pénzünk. Csak egy gyors kérdés: biztosabb helyen van-e a pénzünk, egy meggyötört, különadóktól sújtott magyarországi kereskedelmi bankban, mint…
Azt hiszem a választ mindenki meg tudja erre adni. Különös tekintettel arra, hogy – kerülve a „mindent egy lapra” megoldást – nem kell minden vagyonunkat egyetlen eszközbe fektetnünk, és így porlasztani tudjuk az esetleges kockázatokat.
Hogy halogat vagy dönt, az az Ön felelőssége. A céljait elérő megoldások szállítása a mi feladatunk.
Kérje saját befektetési politikájának díjmentes elkészítését! Teljes körű tájékoztatást kap, hogy miként tud kiemelkedően profitálni biztonságos keretek közt. Töltse ki a befektetési politikát igénylő űrlapot az ide kattintva megjelenő oldalon >>>

Ebben a cikkben semmi konkrétum nincs.
Meg kellene nevezniük, pontosan mit tanácsolnak, melyik vagyonkezelő portfóliójáról van szó.
Ez nem elég pontos:
„egy aktív vagyonkezelés alatt álló portfólió”…
Pl. tudok egy osztrák céget aktív vagyonkezelésre. Megkereshet telefonon: 30-473-1577
Kedves Edmund, és minden hozzászóló!
A következő linkre kattintva:http://hozam.info/szemelyes-konzultacio/ azonnal tud regisztrálni, és feltárul a vagyongyarapítás minden működő, és konkrét formája. Ezek után, már csak az Ön céljainak, és terveinek megfelelőeket kell megtalálni.
Üdvözlettel: Smak Kornél
06/20-274-3885
Az első táblán a G8-akat látjuk, így csak az egymás közötti sorrendet, annak változását mutatja. Ha ott valamelyik pl.a 8., akkor még az összes ország sorrendjében lehet a 35. Nem látom például Braziliát. A nyersanyagnál is feltételezhetően a G8-ról van szó. Az aranynál a kitermelésről vagy az „irányítottan?” növekvő arany árról?
Azt ma már sokan tudják, hogy ha rábízzuk a pénzünket biztosítóra, bankra, pénzügyi szakemberekre az mindig kevesebbet hoz, mintha magunk intézzük, hiszen ők a saját hasznukat akarják minél nagyobbra növelni és nem a mi hasznunkat. Ezért lettem én is a magam „privát bankár” ügyintézője. Persze nem könnyű a sok „információ” (félre információ) között kiigazodni. Ettől függetlenül a kisebb haszonnal, nagy banki épületek nélkül működő gárda valamivel mégis jobb, olcsóbb lehet.