Alattomos fenyegetés leselkedik mindenkire. Különösen azokra, akik ráadásul még sikeresek is abban, amivel foglalkoznak. A fenyegetés mértéke egyenes arányban nő a sikerességgel, ráadásul egyre észrevétlenebbé is válik néhány „jó év” elteltével.
A világ úgy teremtetett, hogy ciklusokból, szakaszokból áll. Semmi nem örök, semmi nem állandó. Ahogy mondani szokták, unalmas is lenne, ha nem így lenne.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről a ciklikusságról. Amikor nehezebben jönnek össze a dolgok, nem látjuk az alagút végét, pedig jön. Hiába azonban a kilátástalanság, hajt bennünket a létfenntartás ösztöne, és összeszorított foggal, vérrel-verejtékkel úrrá leszünk a problémákon, és fáradozásunk (és persze az eltelt idő) túllendít bennünket.
Akkor válik a ciklikussággal kapcsolatos amnézia az emlegetett alattomos fenyegetéssé, amikor nekünk áll a zászló. Ugyan mi rossz történhetne, hiszen minden arannyá válik a kezünk alatt, végre megtehetjük azt, amit azelőtt sohasem, sőt, talán még olyan dolgokkal is kacérkodunk, amelyet nem engedhetünk meg magunknak.
Legyünk akár alkalmazottak – a ranglétra egyre magasabb fokán, vagy feltörekvő vállalkozók, esetleg „befutott” művészek, sportolók, nem szabad elfeledkeznünk a ciklikusságról. Nem tudhatjuk biztosan, hogy a jelenlegi „sikerciklusunk” milyen hosszú lesz, és azt sem, hogy hátralévő életünk során hány ilyen ciklusunk lesz még, vagy hogy lesz-e több egyáltalán. És itt most nem a szokásos magyar pesszimizmusra szeretnék bíztatni, ezek egyszerű tények.
Különösen a pénz, vagyon szemszögéből nézve lehet mindez fontos, mert a sikereket, diadalt, elismerést hellyel-közzel spájzolhatjuk különösebb erőfeszítés nélkül, viszont ez a spájzolt elismerés, megbecsülés bizony édeskevés lesz, ha a konyha mellett a spájz igazából kongani fog az ürességtől.
A költségeknek gáz halmazállapota van
Fizikai törvényszerűség, hogy a gázok kitöltik a rendelkezésükre álló teret. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott mennyiségű héliumot beengedünk egy ötliteres léggömbbe, vagy ugyanannyit beengedünk egy bálterembe, rövid időn belül a gáz mindenütt jelen lesz.
A költségekkel ugyan ez a helyzet. Kizárólag a jövedelmünk határozza meg a terjedelmét. Sőt, a fizika törvényeivel szemben a költségek akár meg is haladják a jövedelmünket. Érdekes módon ez az elv dinamikusan alkalmazkodik mindenkire és minden időpillanatra, ha nem vagyunk elég tudatosak.
Ezért fordulhat elő, hogy jelentős, egyre nagyobb sikereket elérő emberek – a folyamatosan növekvő jövedelem ellenére – ugyanúgy küszködnek hónap végén, mint korábban. A költségek követik a jövedelmet. Nem azért, mert a nagyobb jövedelem feltétlenül nagyobb költséggel érhető csak el, hanem egyszerűen azért, mert szót fogadunk annak a társadalom által tévesen sugallt „kötelezettségnek”, hogy ha megengedhetjük magunknak, akkor meg kell engednünk magunknak. Sőt egy idő után beépül a szokásrendszerünkbe a költekezés, és igen kényelmetlenül fogjuk érezni magunkat, ha nem megyünk évente kétszer valamilyen egzotikus utazásra. Még akkor is ezt érezzük, ha egyébként a Balatonnál tudunk leginkább kikapcsolódni.
Tudomásul kell vennünk, hogy egyetlen életkeresettel rendelkezünk, és mindezt nem állandó, havi fix formájában fogjuk megkeresni, hanem akár hektikusan változó jövedelmünk van életünk során. Egyáltalán nem mindegy, hogy a sikeres ciklusaink alkalmával megkeresett jövedelmet azonnal „el is füstöljük” – sokszor teljesen felesleges – költségekre, majd a kevésbé sikeres időszakban koplalunk, vagy próbáljuk kiegyenlíteni a költségeket, és nagyobb jövedelmű szakaszainkban készülni a szűkebb esztendőkre, és tudatosan, nem szűkölködve éljük meg a nehezebb napokat.
A pénzügyi tervezés, mint a sikeres életvitel alapvető eleme is része a HozamInfo klubesteknek. Nézze meg soron következő rendezvényünk részleteit, és regisztráljon az ingyenes klubestre az ide kattintva megjelenő oldalon >>>
Leave A Comment