Gondolkodott már azon, hogy az Ön bankja miért éppen a bankbetétet hirdeti befektetési, megtakarítási formaként, és tolja az Ön orra elé, amikor – közel azonos kockázattal bíró – akár magasabb hozamszintű kötvények vagy egyéb befektetési alapok, termékek is elérhetőek nála?
Esetleg ha valamilyen csoda folytán a bankos kisasszony pultjánál mégis szóba kerültek ezek, elgondolkodott már azon, hogy miért is csak a bank saját papírjai, netán csupán egyetlen alapkezelő által kínált megoldások elérhetőek? Sok esetben még a kivételesen kényeztetett, legalább 30-50 millió Ft feletti vagyonnal rendelkező privát banki ügyfeleiknél sem terítenek ki minden lapot, és akár a saját banki kötvényeik sem kerülnek elő a pult alól.
A magyarázattal készen állnak
Hiszen bankban van a legnagyobb biztonságban a pénzünk, és egyébként is sok-sok alapkezelő közül a szakembereik az adottat választották, amely a lehető legjobb az ügyfélnek.
Ha nem elégszünk meg a magyarázattal
Nincs olyan, hogy a „legjobb alap”, a „legjobb befektetés”. Egyrészt folyamatosan változnak az egyes befektetések megtérülési mutatói, azaz hol jobbak, hol kevésbé jók illetve rosszak. Lehet, hogy ma az egyik alapkezelő „X” alapja a jó, holnap meg a másik alapkezelő „Y” alapja. Magyarul, ha „végérvényesen” letesszük a voksunkat – mert valaki más választott helyettünk – egy alap vagy alapkezelő mellett, akkor irreális elvárásokat támasztunk, és lehet, hogy egy hónap múlva már másfelé lenne érdemes kacsintgatnunk, de nem tudjuk megtenni. A banknak viszont nem is az a célja, hogy össze-vissza vigyük befektetésünket, jó helyen van az. A kérdés csupán annyi, hogy kinek is jó helyen? Nyilván nem nekünk, az értékesítés utáni jutalékok és bónuszok nem bennünket fognak gyarapítani.
Másrészt azt, hogy egy befektetés kinek jó és kinek rossz, nem csupán az határozza meg, hogy mennyi hozamot lehetett elérni vele az elmúlt évben, bár ha belegondolunk, a bankok által kínált betétkamatok illetve alapjaik elért hozamai nem kápráztatnak el bennünket az utóbbi időben.
A biztonságról csak annyit, hogy – amennyiben külső szemlélőként tudunk tekinteni rá – hol éreznénk inkább biztonságban a pénzünket az alábbi két hely közül:
- Egy „BBB” hitelminősítésű (kvázi bóvli kategóriájú) környezetben lévő, állandóan változó szabályzókkal megáldott, adókkal terhelt kereskedelmi bankban, amelynek saját tőkehányada 7-13% (zárójelben megjegyezve, hogy a 4000 milliárdos betétállományt csupán egy 100 milliárdos vagyonnal rendelkező betétbiztosítási alap védi), vagy
- Egy olyan befektetési alapban, amelyben neves, évtizedek óta jól prosperáló német cégek kötvényei szerepelnek, netán fejlődő piaci államok kötvényei, kellőképpen porlasztva befektetni szánt pénzünket, vagy neves osztrák, német bankok által garantált egyéb értékpapírokban, amelyek a hazai pénzintézeteknél sajnos jellemzően nem, vagy csak nehezen elérhetőek.
Csak rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e a magyarázatot, vagy utánamegyünk a dolgoknak. Ebben segítünk következő ingyenes HozamInfo klubestünkkel, ahol olyan megoldások is szóba kerülnek, amelyekkel korlátok nélkül, kifejezetten az Önnek leginkább megfelelő befektetési, megtakarítási eszközöket választhatja.
A rendezvény részleteit illetve a díjmentes regisztrációs lehetőséget ide kattintva találja >>>
Marad a régi,hozzá állásom,
csak
a tiszta hozamból
részesülhet a vagyon kezelőm.
Már van 2.csoport az országunkban is.
Hedge Fundokhoz,hasonlóan dolgoznak