by admin
Share
by admin
Share
Nem, nem a magánnyugdíjpénztárakra kell gondolnunk újra, bár ott is utolérhető volt ez a pillanat. Sok minden eszünkbe juthat, amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy mit kellett volna másképp tenni, hogy ne így legyen. A sorsdöntő pillanat azonban sokkal korábbra datálható, mint amikor a veszteség tényét meg kell állapítanunk.
Legyen szó akár egy nagyobb – akár több több tízmilliós örökölt, vagy hosszabb idő alatt már összerakott – vagyonról, vagy egy egyszerű nyugdíj megtakarításról, igen sokszor látható az, hogy bizony nemhogy gyarapodott volna az évek során, vagy legalább az értékét megőrizte volna, hanem még összegszerűségében is jóval kevesebb lett.
A magánnyugdíjpénztárak számláin tárolt vagyonok elvesztése – pardon, „konvertálódása” – igazából csak hab a tortán ahhoz képest, amit a hazánkban jelen lévő szolgáltatóknál tapasztalhattunk, illetve láthatunk ma is.
A veszélyek
Tőzsde
- Tapasztalat hiánya, rendszeres rossz beszállási pont, majd az ijedtség miatt veszteséges eladás.
- A csodafegyverként használt „stop loss” miatt (beállítunk automatikus eladási árfolyamszintet, hogy ne veszítsünk egyszerre sokat) folyamatosan vesztésben vagyunk.
- A szolgáltató jutalékmotiváltsága miatt túl gyakori (és költséges) tranzakciók miatt egy helyben toporgunk vagy akár folyamatosan veszítünk.
- Követjük a „régi nagyok” útmutatásait, bevásárolunk egy részvényből, és elfelejtjük, majd megnézzük 10-15-20 év mulva, várva a mesés gazdagságot.
Biztosítás
- Bár nem tudjuk – sőt sok esetben a biztosítónál is csak néhányan tudják – hogy valójában hová is lett befektetve vagyonunk, bízunk benne, hogy hosszú évek alatt szépen fial, de a passzív vagyonkezelés miatt a gazdaság hullámzását követi vagyonunk, azzal a különbséggel, hogy a konjunktúrákat csak óvatosan lovagolja meg, a lejtmenetből viszont igencsak kiveszi a részét.
- Bízunk benne, hogy az éves szinten minimum 15% vagy akár még magasabb költségeket bizony az általunk – az igen szűkös palettáról – választott alap túlszárnyalja, és hoz legalább 19-20% hozamot évente.
- Itt is leselkedik ránk a – nagy fegyvertényként beharangozott – beállított stop loss, amely a biztonság ürügyén szép lassan erodálhatja megtakarításunkat, vagy egyösszegű befizetésünket.
Bankbetét
Magas kamatú időszakokban az infláció, alacsony kamatot ígérő korszakokban pedig – mint jelenleg is – a költségek és adók nyirbálják, akár effektív veszteséget is okozva, vagyonunkat.
Szabályzók
Nem egyszer fordult elő az elmúlt években, hogy terveztünk valamivel, de keresztülhúzta számításunkat az időközben megváltozott jogi- vagy adókörnyezet, és ellehetetlenítette terveinket. Gondolhatunk itt egyes alapok befagyasztására, a nyugdíjpénztári vagyon beolvasztására, bankolással kapcsolatos adókra illetékekre, vagy adókedvezmények megvonására.
Költségek
Általánosságban igaz, hogy olyan látható és rejtett költségekkel terhelik befektetésünket, megtakarításunkat, amelyek sok esetben összességében lehetetlenné teszik a vagyon valódi gyarapodását vagy akár valódi veszteséghez vezetnek és akkor, amikor valóban szükségünk lenne a felhalmozott vagyonra, értetlenül fogunk állni a történtek előtt.
Koránt sem teljes a lista, nem is a teljesség igényével soroltuk fel ezeket, csupán szemléltetésképpen. Mindenütt fellelhető azonban az a pillanat, amikor veszítünk.
A veszteség pillanata
A nyugdíj vagyonunk – kisebb nagyobb – vesztesége egy bizonyos pillanathoz köthető. Ez nem más, mint amikor azt gondoljuk, hogy végre „LETUDTUK”, nem kell vele többet foglalkoznunk. Valljuk be, vágyunk erre az érzésre, hiszen van nekünk jobb dolgunk, mint hogy tervezzünk, és folyamatosan (ha nem is napi szinten) ezzel foglalkozzunk. Ez az a „végre letudtam” pillanat, amikor eldől: veszíteni fogunk.
Nincs olyan, hogy „le van tudva”
A HozamInfo-nak vannak a nyugdíjkérdésre hatékony, bárki számára személyre szabható megoldásai, de egy vagyonkezelési megbízás vagy egy rugalmas megtakarítás indítása sem jelenti, nem jelentheti azt, hogy le van tudva a kérdés. Évente legalább egy-két alkalommal – de akár gyakrabban is, akár online felületen nyomon követve – foglalkoznunk kell vele, mert az tud növekedni, fejlődni, aminek időt, energiát, figyelmet szentelünk. Nincs ez másként a nyugdíjkérdéssel sem.
Jöjjön el következő ingyenes klubestünkre, ahol a nyugdíjkérdést szedjük darabokra, megvilágítjuk a probléma lényegét, és felvillantunk valódi, hatékony megoldásokat is. A rendezvény részleteit, és regisztrációs lehetőséget az ide kattintva megjelenő oldalon talál >>>
STAY IN THE LOOP
Subscribe to our free newsletter.
Leave A Comment
- korábbi kibocsátású – magasabb hozamú – magyar államkötvényekben,
- egyéb, fejlődő piacnak számító más állam kötvényeiben,
- neves német vállalkozások kötvényeiben,
- más nyugat-európai, vagy tengerentúli, nagy piaci hatású vállalkozás kötvényeiben,
- ugyanazon banknak (mint ahol betétjét elhelyezné) a banki kamat többszörösét fizető kötvényeiben?

A „jó munkához idő kell” mondás, mint minden népi bölcsesség, alapvetően megfogja a lényeget. Ellenben van egy másik bölcsesség: „az éremnek mindig két oldala van”, és ez bizony ebben az esetben is igaz, hiszen könnyen a döntésképtelenség csapdájába kerülhetünk, ha fölöslegesen járunk körbe ezerszer egy témát.
A helyzet az, hogy pénzügyek, befektetések, vagyongyarapítás terén nem elsősorban az első lépés megtételéhez kell sokat gondolkodnunk, munkálkodnunk. Persze könnyebbnek tűnik nem változtatni semmin, és esténként nézni a Barátok közt-et a TV-ben, ráadásul ha nem változtatunk semmit, egyéb komfortzónánkból sem kell kitörnünk, nem kell új dolgokat megtanulnunk.
Pedig valójában csupán arról kell döntenünk, hogy maradunk-e a lassan már megszokott, béka feneke alatti bankbetétes kamatkörnyezetben, vagy megelégszünk-e a jelenleg kibocsátásra kerülő államkötvények hozamaival. És itt nem „hitkérdésről” van szó. Nem kell elhinnünk, hogy igenis különösebb erőfeszítés nélkül, gyakorlatilag a bankbetétekhez hasonló, vagy akár nagyobb (!) biztonság mellett a bankbetétek kamatszintjének háromszorosát vagy akár még nagyobb nettó hozamot is el lehet érni. Nem hinnünk kell benne, mert ez tény. Minden megbízónk tisztában van ezzel, hiszen folyamatosan bizonyítjuk nekik, sőt saját maguk tapasztalják.
A valódi munka akkor kezdődik, amikor a fenti – rövid átgondolást igénylő – döntés ténylegesen megszületik valakiben. Tehát nem csak sopánkodunk, hogy „de szép is volna”, hanem elindulunk. Ennek a munkának a terhe viszont leginkább már ránk -MiFID II irányelvek alapján dolgozó – tőkepiaci tanácsadókra hárul, hiszen mi szállítjuk futószalagon a megbízó céljainak eléréséhez szükséges megoldásokat.
A jó hír az, hogy folyamatosan „érkeznek vonatok”, amelyekre fel lehet szállni, „osztjuk rá a jegyeket”. Természetesen nem kényszerítünk senkit, így sokan nem szállnak fel, csak a „képeslapokat”, azaz megbízóink sikeres befektetéséről szóló beszámolóinkat kapják, hogy bizony erről a néhány hónap alatt termelődött néhány százalék – jobb esetben akár 10-15% – hozamról maradtak le.
Az idő tényező
Egy-egy épp érkező vonatra felszállni bármikor lehet, csak kérdés, hogy mire rászánjuk magunkat a döntésre, addig hány vonatot hagyunk elmenni magunk mellett. A kamatok – hozamok világában pedig az idő nagy úr. Egyáltalán nem mindegy, hogy például a megörökölt 50-100ezer, vagy akár csak megtakarított 10ezer Eurónk mondjuk 10 éves távlatban átlag nettó 2,4% vagy nettó 8% hozamot produkál. Nézzük meg a különbséget kerek 100ezer Eurónál:

A 26-27ezer és a 115ezer Euró, mint hozam közt igen tetemes a különbség, pedig ugyanarról az örökségről, megtakarításról beszélünk.
Na de a biztonság…
Igen ám, mondhatja bárki, de a bankban biztonságban van a pénzünk. Csak egy gyors kérdés: biztosabb helyen van-e a pénzünk, egy meggyötört, különadóktól sújtott magyarországi kereskedelmi bankban, mint…
Azt hiszem a választ mindenki meg tudja erre adni. Különös tekintettel arra, hogy – kerülve a „mindent egy lapra” megoldást – nem kell minden vagyonunkat egyetlen eszközbe fektetnünk, és így porlasztani tudjuk az esetleges kockázatokat.
Hogy halogat vagy dönt, az az Ön felelőssége. A céljait elérő megoldások szállítása a mi feladatunk.
Kérje saját befektetési politikájának díjmentes elkészítését! Teljes körű tájékoztatást kap, hogy miként tud kiemelkedően profitálni biztonságos keretek közt. Töltse ki a befektetési politikát igénylő űrlapot az ide kattintva megjelenő oldalon >>>