Mini sorozatunkkal elérkeztünk a sokakat talán leginkább izgató kérdéshez, a „Mit?”-hez. Vagyis mibe is kellene tenned azokat az összegeket, amelyekkel fel akarod építeni a számodra szükséges vagyont.
Az a jó hír, hogy amennyiben vagyonkezelés, portfóliókezelés keretében végzed a megtakarítást, vagyonépítést, ezzel gyakorlatilag nem kell érdemben foglalkoznod, hiszen az egyes portfólióelemek kiválasztását, megvásárlását illetve ezt követően ezek menedzselését a portfóliókezelő végzi. Magyarul nem kell ezernyi gazdasági hírt monitoroznod és körmöt rágva a megfelelő beszállási-kiszállási pontokat megválasztanod.
Ahogy azonban korábban írtunk róla (itt olvashatod >>>), célszerű mindent tudnod a befektetéseidről, vagyis tudnod kell, hogy mibe kerül a megtakarításod, mitől és hogyan lesz hatékony a vagyonnövekedés.
Az előző bejegyzésben már taglaltuk, hogy a gazdasági válságok – bármennyire is ijesztőek – mind időtartamukat mind az esetleges negatív árfolyammozgást tekintve jelentősen alulmaradnak a növekedési szakaszok időtartamával és növekedési mértékével szemben. Ennek megfelelően a fundamentálisan jó alapokkal rendelkező befektetések egy-egy válságot követően hamar visszatérnek a válság előtti árfolyamszintekre, és folytatódik a növekedés.
Ettől függetlenül – főleg egy olyan, évekig tartó részvénypiaci emelkedés után, ami az elmúlt időszakra jellemző volt, és várható korrekció, netán válság is – célszerű előrelátónak lenned, és keresni azokat a területeket, amelyek növekedési fázisuk legelején tartanak.
Példa lehet erre az okostelefon piaca. 2007-ben az Apple komoly növekedést ért el, hiszen ez volt az okostelefonok hőskora, június 29-én bemutatták az első iPhone-t. Ennek megfelelően a részvények árfolyama is komoly emelkedést mutatott. Annak ellenére, hogy 2008-2009-ben tombolt az amerikai ingatlanpiaci válság, amely továbbgyűrűzött az egész világgazdaságba, és amíg más iparágakban a vállalkozások épp csak próbáltak feltápászkodni, Steve Jobbs cége 2007-2011-ig (és persze tovább is) igazi sikertörténetté vált:
Mindennek alapvető oka – Steve Jobbs zsenialitásán túlmenően – az volt, hogy olyan területen működött a cég, amely teljes átalakuláson ment keresztül, és a válságtól függetlenül olyan igényeket elégített ki, amelyek nagy hatással voltak a mindennapokra, és amely milliókat tett a cég vásárlójává.
Természetesen a fundamentális megközelítésnek az is a feladata, hogy megtalálja „korunk Steve Jobbs-ait”, de célszerű szűkíteni a kört azokra a területekre, amelyek – hasonlóan a 2007-2009-es időszak okostelefon piacához – robbanás előtti/közbeni állapotban van.
Az elmúlt időszakban a blogra felkerült írásainkból is látszik, hogy melyek jelenleg ezek a területek:
Elektromobilitás (a teljesség igénye nélkül):
- Új szelek fújnak, érdemes lehet új vitorlákat bontani >>
- Hozampotenciál az elektromobilitásban >>
- Beszélgetni lehet, vitázni már nincs miről >>
- Európa sem akar lemaradni >>
Megújuló és okos energia, IoT (a teljesség igénye nélkül):
- Milyen lesz az élet 10-15 év múlva >>
- Energia önellátás – Most már egyszerű(bb) >>
- Mindennapi energiánk jövője >>
- A világ újonnan létesített energiatermelésének kétharmada már megújuló >>
- Az észrevétlenül lopódzó jövő – IoT >>
Nyersanyagok (a teljesség igénye nélkül):
- Városba költözik a világ >>
- A következő 10-15 év az árupiacé? >>
- Új metropoliszok, új ipar, régi-új nyersanyagok >>
Kína, a világ motorja (a teljesség igénye nélkül):
- Kína – két legyet egy csapásra? >>
- Beszélgetni lehet, vitázni már nincs miről >>
- Kína mindent visz? >>
Összefoglalva ezek és az ezekhez kapcsolódó területek azok, amelyek az elkövetkező években, évtizedekben „megverik” a piac más részeit, és jó eséllyel egy – egyesek szerint küszöbön álló – válság esetén sem kell különösebben aggódnod, ha ebbe az irányba súlyozod a portfóliódat.
Mindezek mellett természetesen az óvatosság elvét is figyelembe kell venned, ha önmagad állítod össze a portfóliót, mert az iparág trendszerű emelkedése koránt sem garancia arra, hogy minden egyes, az adott piacon működő vállalkozás sikerre van ítélve. A megfelelő választásokhoz szükséges az a szakértelem és tapasztalat, amelyet vagyonkezelő partnerünkkel biztosítani tudunk ahhoz, hogy a vagyonépítési törekvésed elérje a célját.
A három – hogyan, mikor, mit – kérdéskörről egyben lesz szó következő klubestünkön, ahol bemutatjuk azt a VILÁGBAJNOK megtakarítási formát, amely személyre szabottan nyújt lehetőséget számodra ahhoz, hogy mielőbb elérd az áhított passzív jövedelmet, függetlenül attól, hogy “csak” 30000 Ft-ot tudsz havonta félretenni vagy évente akár 5 milliót is be tudsz fektetni. Nézd meg a részleteket, és regisztrálj az ingyenes rendezvényre, az ide kattintva megjelenő oldalon >>>

Leave A Comment