Rengeteg következtetés vonható le a következő grafikonból. Természetesen – ahogy lenni szokott – utólag könnyű következtetni és elemezni. A jövő meg ködös homályba vész… Mindenesetre látványos, érdekes és megdöbbentő, hogy a világ gazdasági egyensúlya – nagy kitérő után – kezdi megközelíteni a 2000 évvel ezelőtti állapotot. De először is nézzük a grafikont…

Országok részesedése a világ (100%) GDP-jéből (kattintson a képre a nagyításhoz)

Ahogy látjuk, időszámításunk kezdetén messze India volt a legnagyobb gazdasági szereplő a világon. Kínával együtt ekkor közel 60%-át termelték a világ javainak. Hihetetlen, de így van. És így is volt sok-sok évszázadon keresztül. Csupán az elmúlt 200-300 év hozott – úgy tűnik, nem állandó – változást.

Ezt az ábrát nézve értettem meg igazán azt, amit apósom mondott, tavalyi kínai útjáról hazatérve: A kínaiaknak az a felfogásuk, hogy Kína évezredek óta a világ ura, mindig is az lesz és az, hogy az elmúlt 200 évben mi történt, annak nincs jelentősége.

Nagyjából 1800-ig leginkább a népesség határozta meg a GDP-t. Az ipari forradalom ezt igencsak megváltoztatta, hiszen az újonnan használt ipari módszerek, eszközök, energiafelhasználás először Európában és Amerikában koncentrálódott. Ekkor már nem elsősorban a népesség, hanem a technológia határozta meg a GDP alakulását.

Az 1900-as évek második felétől azonban fokozatosan terjed(t) át mindez Oroszországra, Japánra, Kínára, Indiára és egyéb államokra. Ami tehát most történik, egyfajta kiegyenlítődés csupán, nem ördögtől való folyamat. Más kérdés, hogy ezt hogyan éljük meg, mennyire tudunk talpon maradni, netán kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket – akár társadalmi akár egyéni szinten.

Ebben (is) van jelentősége az általunk sokszor emlegetett válságálló portfólióknak, amelyben manapság mindenkinek gondolkodnia kell. Legyen szó meglévő vagyonunk menekítéséről, vagy akár vagyonépítésről.

Egyetlen grafikon és egy eszmefuttatás persze nem vezethet komoly, pláne nem részletes következtetéshez. Annyi mindenképp látszik azonban, hogy nagy változások közben – véleményem szerint leginkább még előtte – vagyunk, amely igen nagy kihívások elé állítja az öregedéssel, a jómód fenntartásának kényszerével és általában a versenyképesség romlásával küzdő nyugati civilizációt, benne bennünket magyarokat is.