2015-06-29

Egyedi befektetések

Megosztás

ipo2A vagyongyarapításnak igen sok módszere van. Emlékezhetünk anno a 90-es évek közepén a MOL és OTP részvények piacra kerülésére. Sorbanállás, tülekedés, sokan bizony le is maradtak a lehetőségről. Akik viszont hozzájutottak, szép hozamokat értek el.

Nagy, sikeres cégek, igen szép jövőképpel. Ennek megfelelően az első időkben igen nagy árfolyam-emelkedéssel. Az a helyzet, hogy az említett két hazai nagyvállalatunknál jóval nagyobb tőzsdére lépő cégek tucatjai kezdik meg évente pályafutásukat a világ részvénypiacain.

Legyen szó “csupán” egy ígéretes vállalkozásról, vagy az elsődleges nyilvános részvény forgalomba hozatalról (idegen kifejezéssel Initial Public Offering – IPO), az ilyen vállalkozások életében való részvétel mindig nagy hozam-lehetőséget hordoz magában. Több oka lehet a várható hozamnak, mert ha

  • megfelelő jövőképpel rendelkezik, ebben bíznak is az emberek,
  • nagy a tőzsdére menetellel kapcsolatos várakozás,
  • első körben jóval kevesebb részvény kerül piacra, mint amekkora igény lenne rá.

Ha ezek a feltételek teljesülnek, borítékolható az, hogy emelkedni fog a birtokolt részvények ára talán már rövid távon is, de közép távon mindenképp.

Valójában az ilyen típusú befektetéssel “beszállhatunk” egy a saját piacán már bizonyított, de a piacon még nem feltétlenül domináns vállalkozásba, amely “nagyhallá” akar válni. Természetesen ennek minden hozamlehetőségével és minden kockázatával.

Jellemzően minimálisan 25-50ezer EUR nagyságrendű tőkével van lehetőség ebben a befektetési formában részt venni. Nézze meg 2015. októberi rendezvényünk előadás részletét, amelyből választ kaphat arra is, hogy milyen módon kerülnek kiválasztásra a befektetésre ajánlott vállalatok, és milyen példák voltak a múltban vagyonkezelő partnerünk szervezésében:

Ezen projekteket folyamatosan monitorozzuk, és a figyelemre érdemesnek találtakat megbízóinkkal is megosztjuk, segítünk a felmerülő kérdések tisztázásában, és szándék esetén az adott cég jobb megismerésében, és akár a szerződéskötésben is.

Amennyiben értesülni szeretne az aktuálisan figyelemre méltó egyedi befektetési lehetőségekről, az alábbi űrlapon jelezheti érdeklődését, és tájékoztatni fogjuk a később induló projektekről is.